Társaságunk elsősorban nemzetközi közúti árufuvarozással, szállítmányozással, fuvarszervezéssel foglalkozik. A Kft működését 1990. decemberében kezdte 3 fővel. Közülük korábban két fő (a jelenlegi ügyvezetők) az egykori TÉR és FORMA Kisszövetkezet fuvarszervező irodájának dolgozója volt. A Kft-t ez a két magánszemély és a Kisszövetkezet alapította. A tulajdonosi szerkezet többszöri változása után 2007-ben jött létre a jelenlegi állapot, a cég a két ügyvezető tulajdonába került.
A Kft. bérelt irodában kezdte működését a minimálisan szükséges technikai eszközökkel, melyeket részben szintén bérelt. 1991-ben vásárolta meg első saját irodáját, mely tulajdonképpen előtte lakás volt. A technikai eszközöket fokozatosan fejlesztve 2001-ben - a Gazdasági Minisztérium pályázatán elnyert támogatás segítségével - került kiépítésre a számítógépes hálózat.
2002-ben vásárolt a Kft. egy kb. 4500 m2-es területet, mely többek között lehetőséget adott a gépjárműpark telephelyének kialakítására. Így az addig bérelt terület helyett 2004 nyarától itt parkolnak a tehergépkocsik. 2007. júniusában költöztünk át az időközben ugyanitt elkészült új irodaépületbe.
Az egyre bővülő gépkocsipark ill. feladatok természetesen a Kft. dolgozói létszámának növekedésével jártak együtt. Az irodai létszám jelenleg 6 fő, a gépkocsivezetői létszám pedig a gépjárművek számának megfelelően gyarapodott, jelenleg 12-13 fő. Az elvégzett ill. megszervezett fuvarfeladatok száma éves szinten kb. 4000. Ezen belül a saját eszközökkel végzetteké 1996-tól a 0%-ról fokozatosan kb. 90 %-ra emelkedett.